Barney Barton

| Barney Barton | 36 | Misha Collins | szuperhős |

Néha felteszem magamnak a kérdést, hogy mégis mi a faszt csinálok.

adatok

Név: Barney Barton
Szül. hely és idő: Amerika, 1976. 03. 21.
Csoport: Szuperhős
Különleges képesség(ek): Kaptam a csoportba való csatlakozáskor egy elég kellemetlen szurit, ami állítólag véd a mutánsok pszichikus behatásaitól. Fingom sincs, ezzel mit mondtam, de eddig még nem volt szükség rá, hogy teszteljem. Remélem, nem is lesz.
P.b.: Misha Collins

Jellemzés

Külső jellemvonások: Egyértelműen jól nézek ki, én baromira meg vagyok magammal elégedve, az öcsémnél sokkal szebb lettem, szerencsétlennek nincs esélye mellettem. Sötét hajam van, lehengerlő mosolyom, legalábbis a csajoknál eddig mindig bejött, bár ők mindig azt mondják, varázslatos pillantásom van. Ebben nemtom, mi igaz, de mivel utána mindegyikük az ágyamban kötött ki, nem fordult meg a fejemben, hogy meg kéne cáfolnom az állítást.


Belső jellemvonások: Minek szaporítsam a szót: király. Jó arc. Na jó, részletezzem, igaz? Oké... hát, ami a legszembetűnőbb lehet, hogy néha kicsit könnyen elvesztem a fejem, ami miatt gyakran koppanok. Az esetek többségében szó szerint. Meg hát talán egy icikepicikét egos is vagyok, de ezt nem állítom 100 %-os bizonyossággal. Én így érzem jól magam. Tudom, hogy király vagyok, a többieknek meg egyszerűen gáz az ízlésük.

Kérdöív

5 dolog, amit szeret:
- az izgalmas feladatokat, és kihívásokat
- az öcsémet... néha
- a nőket sem vetem meg (nincs szempontom, és korban sem vagyok válogatós)
- a jelenlegi életemet
- ééés... a nőket... most mi van? az már volt? akkor... a nőket. Meg a SNICKERST!!!
5 dolog, amit nem szeret:
- a mindenen változtatni akaró nőket
- a nagyon ellenkező mutánsokat
- a karácsonyfát... most mit röhögsz? szar érzés ám, ha rád esik
- a kérdést, hogy mi bánt.... szerinted mi Einstein, ez a kérdés
- a megkövült SNICKERST... nem vicc, tudod te, milyen baromi nehéz elrágni egy másfél éves SNICKERST?
Gyengeségek: Nők... szerintem mindenki érti... képesek a sírba vinni az ember
Erősségek: emberek kiismerése, csajozás, meg a begyűjtéses melóm sem megy olyan rosszul... kérdés volt? Király vagyok.

Történet

Hogy neked csajozás közben jutnak eszedbe ilyen kérdések. Hogyhogy, hogy kerültem a csapatba? Most erre mégis mit kéne mondanom? Kezdjem azzal, hogy mennyire elcsesztem? Azzal, hogy az egésznek nem is kellett volna így lennie, ha nincs az a nyomorult arroganciám? Jó, de akkor kezdjük az elején. Apámat nem nevezném tökéletes apának, és most fel lehet hozni, hogy hát persze, mindenkinek vannak hibái, de én azt mondom, aki csak a pofonok kiosztásában képes jeleskedni szülőként, az kicsit magába szállhatna? Tessék? Ó, hogy nagy a pofám? Igen, már mondták páran, köszönöm, ismételten bóknak fogom fel. Szóval… volt a mentálisan labilis, keménykezű fater, akihez társult, szerény véleményem szerint, a világ legcsodásabb édesanyja, aki mindent igyekezett megadni nekem, és az öcsinek, Clintonkának. Jah, hogy kifelejtettem volna, hogy van egy testvérem? Márpedig van ám, két gyermekes családdal áldotta meg az ég a mi jó apánkat és anyánkat, a különbség csak annyi, hogy anyánk legalább próbált tenni valamit azért, hogy fenntartsa a látszatát annak, hogy igen, csesszétek meg, ez egy család. Nem az ő hibája, hogy ez sosem sikerült igazán. A depresszióba zuhanó fater kivonta magát mindennemű felelősségvállalás alól immáron nem csak családon belül, de konkrétan életen belül is. Hogy mondod? Sokat pofázok? Ugranom kéne? Hát pedig nyugavér, csigalom, mert a lényeg csak most fog következni. Szóval anyánk próbálkozott összetartani minket… nem ment. Mi marad ilyenkor? Az, a Snickers! Biztos is! Nem, most a piára gondoltam, mert, hogy bármennyire is volt elképesztő anya, aki ugyan igyekezett, végül az alkoholizmusba menekült a gondolat elől, hogy valószínűleg egy tökéletesen elfuserált összeállításról próbálta meg elhitetni a világgal, hogy az egy idilli családkép. Na ennyit a szülőkről. Mit mondasz? Meséljek a testvéremről? Nekem nyolc. Leginkább ő az a személy, akivel azt mondhatnám, hogy a legcsaládiasabb volt a kapcsolatom, hiszen valóban olyanok voltunk, mint a tipikus testvérek. Beszélgetések, veszekedések, bunyók. Beszélgetések, bunyók, veszekedés. De volt, hogy a bunyóval kezdtük, csak, hogy a másik érezze a törődést. Bár ezek soha nem voltak komoly csetepaték, csak testvéri játszadozások. Imádtuk szivatni egymást, ami leginkább abból állt, hogy én szivattam őt, legfőképp azzal, hogy mindig én voltam a magasabb, révén, hogy én vagyok az idősebb is. Ezt néha megfejeltem azzal, hogy közöltem vele, én vagyok az okosabb, és a jóképűbb is, ami neki persze sosem tetszett, mert hát az igazságot mindig fájó és nehéz megemészteni, így aztán ennek is szokásosan ugyanaz lett a vége, mint általában a poénkodásainknak… SNICKERS! Dehogy! Bunyó. De persze csak a szokásos, játékos, lenyomlak, te hülye, bunkó menetünk. Esélytelen volt ellenem, de mindig adtam neki egy kis előnyt, amit aztán szeretett néha úgy venni, hogy ő nyert, én meg csak épp jó fej voltam, és nem akartam elvenni az örömét. Ő is nyerhet. Egyszer, kétszer. Nem igaz? Naná, hogy nem! Mindegy, lépjünk. Szóval a lényeg, amit neki sosem mondtam el, hogy szeretem az öcsit, és mindig ott voltunk egymásnak, ha a másik épp valami zűrbe keveredett. Ami hát a mi esetünkben amúgy sem volt ritka, mert mindketten forrófejűek vagyunk, és makacsok olyan szinten, hogy azt még a teljesen önfejű apánk is megdicsérte volna, pedig sose törődött velünk, csak megvert minket, ha épp túlzásba vittük a veszekedést. Vagy a bunyót. Viszont őszintén ez nem is volt baj, hiszen ahogy kirepültünk a fészekből, ami igazándiból soha nem létezett, csak egymásra számíthattunk. Legalábbis így volt ez egészen a cirkuszig, azóta ugyanis szólóban nyomom. Na, felmegyünk hozzám? Mi az, hogy nem? Mit kéne még meséljek, mondom, hogy unalmas fickó vagyok, mit szeretnél még tudni rólam? ÁÁÁhhh… jó! Szóval, gyakorlatilag mindent együtt csináltunk, olyannyira, hogy együtt szegődtünk el egy cirkuszi társulathoz munkát vállalni. Na ja, nem épp fiataléveim fénykora, még jó, hogy egyre csak fiatalabb vagyok, és szerényebb is. Különben nehéz lenne ilyen sármmal és izomzattal visszafogni magam. Hiába, egész ki vagyok gyúrva. Az a kis plusz meló a dílereknél, meg a csomagrakodás külföldön a határnál megtette a hatását. Mi az, hogy milyen dílerek? Sose fogok tudni kitérni rá, ha folyton eltereled a gondolataimat, szóval ülj le és higgadalom! Mindjárt kitérek rá, de előbb még el kéne érnem addig a pontig, nem ugrálhatok össze-vissza a történetben, mert akkor meg csak összezavarodnál, nem? De! Na látod! Szóval az öcsisajt kilépett a rivaldafényre, mindenféle cirkuszi mutatvánnyal szórakoztatta a közönséget, én meg kellékesként dolgoztam. Jah… hát, nem a legérdekesebb meló, nem olyan különleges, mint a mostani, de ezt majd később. Most mivel foglalkozom? Mondtam, hogy nehéz lenne elmondani, és különben se kérdezz közbe, mert bezavarodom a történetbe. Tessék, már nem is tudom, hol tartottam, most boldog vagy? Azt elmondtam, hogy a Késdobáló ki akarta nyírni Clintet? Nem? Akkor jó lenne, ha nem szakítanál folyton félbe. Komolyan mondom, mindjárt köszvényem lesz a kérdéseidtől, pedig azt se tudom, mi az. Ki az a Késdobáló? Hát, ha hagynád, hogy elmondjam, akkor mindenre szépen kitérnék! Nah… az eszem megáll. Tehát ott dolgoztunk abban a cirkuszban. A meló gáz volt, és hát a hely sem a legszínvonalasabb szórakoztató egység volt, de hát kellett a pénz, és mint tudjuk, az éhség nagy úr. Így hát nem pofáztunk, dolgoztunk, még, ha egyikünknek sem tetszett a helyzet. Viszont ez egy ilyen bicikli. Még is néha úgy éreztem, Clintinek bejön az új élet, én viszont baromira nem élveztem, hogy az öcsémnek cirkuszi majomként kell viselkednie, csak, hogy jussunk is valamire. Azután jött az a bizonyos éjszaka. Igen, tudom… elcsépelt, hogy éjszaka, de hát most mit csináljak vele? Tényleg éjszaka volt. Az előadás után megkeresett a Porondmester, hogy benne lennék-e egy kis plusz megbízásban. Mivel összedobtuk Mr. Sasszemmel a betevőt, azért az így se volt éppenséggel csillagászati összeg, ami a jólétbe repített volna minket, beleegyeztem. Igen, igen, most jön a szokásos sablonszöveg, megjavultam, ki akartam lépni, de abból nem lehet, büntetni akartak érte, stb. Igen. Vagyis nem. A francokat javultam én meg, most is elfuserált faszi vagyok, de legalább már van pénzem, izmos vagyok, férfias, és rendkívül jól bánok a nőkkel. Még, hogy nem hiszed el??? Megmutassam? Na jó, azt talán inkább majd egy másik részlegben. Na de dióhéjban igen, ez lenne a lényeg, leegyszerűsítve a sablonra, de azért elmondanám a saját szavaimmal is, ha végre hagynád!!! Köszönöm! Tehát… eleinte jól mentek a dolgok. Az volt az egész, hogy az előadást arra használjuk, hogy a gazdagabb manusokat kiszemelje a Porondmester, mi, verőlegények pedig utcai rablásnak álcázva az eseteket, a műsor után kiraboljuk őket. Egy két saller, semmi vér, semmi extra, csak némi plusz zsozsó a házhoz. Legalábbis ez volt az első néhány eset, de ezt nem lehet a végtelenségekig csinálni, mert a rendőrség még gyanút fog. Ez logikus, nem? Dehogynem az. Különben nem mondanám. Ne aludj már, mindjárt vége. Na jó, rövidebbre fogom, aztán mehetünk az ágyba cica. Bár amilyen részeg vagy, úgysem fogsz rá emlékezni. Legalább nekem lesz egy jó estém, ha már ennyit téptem a szám miattad. Amúgy még jó, hogy a csaj olyannyira full német, hogy semmit sem ért az egészből, különben gázban lennénk most. Na de hol is tartottam? Jah, igen. Rájöttem, hogy Clinttel jobb életünk is lehet, viszont ehhez ott kell hagynunk a cirkuszt. Csak hát a fellépők csapata addigra már bepörgött… ékszerlopások, bankrablások, aztán mikor egy emberrablást akartak megszervezni, elegem lett. Hisz nem vagyok én állat vagy mi. Még, ha sokán mondják is, hogy de. Ne merj válaszolni, ember, ne… merj… válaszolni. Így is rá van írva az arcodra. Kis ítélkező. Mintha te nem követtél volna már el hibákat. Dehogynem… mert akkor most nem az én hülyeségeimet hallgatnád. Látod? Mondtam, hogy semmi jó nem sülhet ki abból, ha magamról kezdek el dumálni. De most már bánod, mi? A te bajod, én végigmondom, ha már egyszer elkezdtem. Szóval le akartunk lépni, de még volt egy fellépés. Nem kelthettünk feltűnést, hiszen a fiúk nem kérdeznek vissza, ha árulásról van szó. A legutóbbi bohócuk se vigyorog már, mióta beleeresztettek egy tárat. Ezért még aznap este maradtunk. Csak én marha azt nem tudtam, hogy a Porondmester megneszelte a dolgot az egyik bigétől, akit néhány napja Clintonka kapart össze valahonnan a cirkusz környékéről, és szólt a piszkos munkákat végző Késdobálónak, hogy intézkedhessen… és hát… intézkedett. Elvágta a mutatványhoz kihúzott kötelet, ez pedig majdnem az öcskös életébe került. Hívtam a mentőket, nem hagyhattam, hogy meghaljon, az én hibámból. Most mi az? Naiv vagyok? Ezt senki sem cáfolta. De ne szólj közb, hányszor kértem már, a fene vigyen el! De meglakoltak. A mentőkkel együtt a zsaruk is kijöttek, és hátul megtalálták a maszkokat, melyekben a rablásokat végezték, így az egész rohadt társaságot bevitték. Majdnem engem is, csak, hogy én egyszer sem mentem be velük egy helyre sem. Én csak a sofőr voltam. Feldobhattak volna, de tudták, hogy ha bevallják, elkerülhetetlenné válik majd, hogy rájuk verjék a lopás mellett a gyilkossági kísérletet, ami pedig súlyos évekkel hosszabbította volna az amúgy sem rövid letöltendőjüket, amit kaptak. Meg hát szégyen lett volna nekik bevallani, hogy kicselezte őket egy utcai srác, holott ők egy összeszokott csapat voltak. Csak hát ostobák. Gondolhatták volna, hogy még egy cirkuszban is feltűnő lesz, hogy ugyanazok a maszkok, mint a rablások kameráin látottak. Barmok! Most mondd meg! Még jó, hogy a mostani társaságunk azért némileg profibb. Persze ez köszönhető a manhattani összekötőnek is, akitől azokat az elmetrükk blokkoló kotyvalékokat kaptuk. Tudod, az a szuri, amit csatlakozáskor kaptál, hogy egy mutáns se babrálhasson a tudatoddal. Na, olyan mindenkinek járt, és ez annak a rejtélyes krapeknak köszönhető, aki a szervezet mögött áll. Mondjuk ilyen meló mellett el is kél az ilyen kis extra felszerelés… ki hallott már olyanról, hogy azért kapunk pénzt, mert megmagyarázhatatlan kísérletekhez gyűjtünk be mutánsokat? Nevetséges. Na de ha már itt vagyunk, befejezem a sztorimat, aztán szerintem mi elmegyünk lefeküdni, ha holnap korán el akarunk indulni New York-ba. Szóval, a cirkuszi bagázs rács mögött, Clinti kórházban, az állapota elég súlyos volt, nekem meg igen csak cseszte a lelkemet a bűntudat, és tudtam, hogy ha elmegyek, neki lesz esélye a normális életre, hiszen ő tiszta. Én viszont könnyebben megtalálom a helyem az ilyen bizarrabb melókban, mint mondjuk ez, vagy azok a csempész megbízások külföldön, amiket már említettem. Így hát leléptem. Úgy voltam vele, szar, hogy nem gondoskodhatok róla, de egyedül könnyebben megtalálja a helyét a világban, mint egy ilyen züllött báty mellett, nem? Merd azt mondani, hogy nem! Na ugye! De hagyjuk is. Mindig lelohaszt ez a téma, és különben is, ideje távoznunk. Még boldoggá kell tegyem ezt a helyes kis hölgyeményt, majd holnap időre elkészülni. Örültem, hogy beszéltünk, megint fostam a szót teljesen feleslegesen, holnapra lefogadom semmit nem fogsz majd tudni visszamondani, de akkor aztán megharagszom! Azóta nem dumáltam ennyit, hogy megkérdezted, hogy kerültem a mutánsbegyűjtő csapatba. Mi? Az most volt? Tudtam én, csak teszteltem, hogy figyelsz-e. Nagyon helyes! De aztán nem továbbadni, amit mondtam! Mit kérdezel? Hogy találkoztam-e azóta az öcsivel? Dehooogy! Bár, ahogy hallom, az ő élete is gyökeresen megváltozott. Ó, erről jut eszembe:

Reszkess, öcsisajt, jövööööök!!!!

felhasználó