Georgie Thredson

Georgie Thredson | 21 | Lea Michele | szuperhösök

pour a little salt, we were never here

adatok

Név: Georgie Thredson
Szül. hely és idő: USA, Boston - 1991. március 10.
Csoport: szuperhősök
Különleges képesség(ek):
tisztánlátás érintéssel -> érintésével képes belelátni mások múltjába
illúzió a múltból -> képes valaki előtt úgy megjeleníteni egy múltbéli képet, hogy az illető valósnak vélje és úgy tűnnjön neki, hogy tényleg átéli
P.b.: Lea Michele

Jellemzés

Külső jellemvonások: Nézzük csak… A lány a barna hajjal, és a szintén barna szemekkel, valamint a magas, karcsú testalkattal unalmas? Őszintén sajnálom, de én ilyennek születtem. De ezek mellé néhány szeplővel és szokatlanul fehér bőrrel is megáldott a sors. Tehát mondhatjuk, hogy azért bennem is van valami egyedi. Ezek viszont eddig csak az unalmas külsőségek, szerintem az öltözetem több szót érdemel. Igaz, divatos darabokat hordok, de mindig felveszek valamit, ami pont nem passzol a többi ruhadarabomhoz, de pont ettől illik hozzájuk. Lábbelikben elég válogatós vagyok, ugyanis vagy csak magas sarkút, vagy pedig csak Martens bakancsot vagyok hajlandó hordani, utóbbiból is csak feketét. Értelemszerűen a bakancsot csak akkor hordom, ha hidegebb az idő, vagy nem való magas sarkúhoz az adott terep. Marokkóban is majd megdöglött a lábam a bakancsban, de legalább nem estem p.fára. A hajamat pedig többnyire kiengedve hordom. Általában hagyom a természetesen hullámos állapotában, de sokszor ki is vasalom.


Belső jellemvonások: Volt egyszer egy lány, akit mindenki bolondnak hitt, majd egy nap saját maga és egy másik ember előtt is bebizonyosodott, hogy a képzelgései nem élénk fantáziájának szüleményei voltak, hanem a kőkemény múltbéli valóság.
Igen, ez a lány nem más, mint én. Régen nem nagyon mentem mások közelébe, igyekeztem mindenkit elkerülni, mivel féltem a képektől, amik elém tárulhatnak, ha megérintek valakit. Emiatt különcnek is néztek és ugyanúgy viselkedtek velem, ahogy én velük: tartózkodóan. Csúfolkodásnak nem nagyon voltam célpontja, sokkal inkább azzal kellett szembesülnöm, hogy amiért eltoltam magamtól a körülöttem lévőket, szinte levegőnek néztek. Úgy éreztem néha, mintha nem is léteznék és ez nagyban befolyásolta a személyiségemet. Egyre inkább magamba fordultam, többször voltam depressziós és sokszor feltettem magamnak a kérdést, hogy mégis miért vagyok még mindig a világon?
Azonban volt egy nap, ami mindent megváltoztatott bennem. Azon a napon rájöttem, hogy nem én vagyok bolond, hanem tényleg belelátok mások múltjába, mikor először megérintem őket. De nem csak az derült ki, hogy igazam van, hanem az is, hogy nem csak erre vagyok képes. Valahogy képes vagyok egy illető múltjából emlékképeket előszedni és úgy elé tárni, hogy valósnak gondolja. Ez nagyban megváltoztatta az életemet és kezdtem ráeszmélni, hogy ezeket az előnyömre is fordíthatnám. Lassan kezdett előjönni a magabiztosságom és ma már imádok társaságban lenni. És persze különleges adottságaimmal igyekszek másokon vagy éppen magamon segíteni, esetleg szükséges információkat előhúzni valakiből.

Kérdöív

5 dolog, amit szeret:
× nyugalom
× de ugyanakkor a társaság is
× tánc
× főzés
× CSOKI
5 dolog, amit nem szeret:
× negatív energiák
× bunkó emberek
× pókok...
× labirintus szerű épületek (komolyan, hogy lehet azokban eligazodni?)
× értelmetlen erőszak
Gyengeségek: Ha valaki előhoz egy fájalmas emléket a múltamból. Ironikus, mi?
Erősségek: Szerencsére elég türelmes vagyok és ez sokszor előnyömre válik.

Történet

2007. június 9.

Frusztráltan rágtam a körömöm, miközben azzal igyekeztem elvonni a figyelmemet idegességemről, hogy jó sokszor körül néztem a hatalamas szobában. A falak kellemes sötétzöldre voltak festve, a padlót pedig egy első ránézésre durva tapintású, eredetileg fehér (ami kezd egyre inkább a szürkére hajazni) szőnyeg fedte be. Velem szemben állt a recepciós pult, aminek furcsa, hullámzásra emlékeztető alajka és narancssárga színe volt. Tőlem balra világoszöld babzsákok voltak szanaszét elhelyezve, némelyiken ült is egy-egy ember. Én magam egy hatalmas, narancssárga - úristen, itt minden zöld és narancs színű? - kanapén ültem és tőlem közvetlenül jobbra volt egy ajtó. Pontosabban az ajtó. Az az ajtó, amin nagyon de nagyon nem akartam belépni, viszont muszáj volt. Illetve, elszöktem volna, de a szüleim azt mondták, nem érdemes próbálkoznom vele, mert úgy is minden alkalom után fel fogják hívni Dr. Arden-t, hogy elmentem-e a kezelésre. Bizony ám: az imádnivaló őseim dilidokihoz küldtek azért, mert azt hiszik bolond vagyok. Pedig meg mernék rá esküdni, hogy nem így van. Amit láttam, láttam, és semminek nem hisz jobban az ember, mint a tulajdon szemeinek.
Gondolatmenetemet a nyíló ajtó szakította félbe. Egy elég csapzott, és nagyon büdös, nagyjából velem egy éves fiú jött ki onnan, miközben egy gyilkos pillantást lövellt felém, majd elment. Meglepődve néztem utána, mert úgy nézett rám az előbb, mintha csak a világ legnagyobb bűnét követtem volna el.
- Nézd el neki. Dühkezelési problémák miatt küldték ide a szülei, de egyre javul. Láttad volna múlt héten. - szólalt meg hirtelen egy férfihang, mire ijedtemben összerezzentem és gyorsan a hang irányába fordultam. Egy harminc körüli férfi állt az ajtóban és biztatóan mosolygott. Nem kellett bemutatkoznia ahhoz, hogy rájöjjek, valószínűleg Dr. Arden az, személyesen. Így első ránézésre nem olyan borzalmas, mint elképzeltem. Na igen, amikor először meghallottam a nevét, egy barátságtalan öreg fószer ugrott be, aki állandóan ráförmed másokra és kigúnyolja őket. Persze attól, hogy kedvesnek néz ki, még lehet bunkó.
- Most már nyugodtan bejöhetsz. És hívj csak Bennek, vagy Benjaminnak, szeretek a pácienseimmel tegező viszonyban lenni. - mondta ismét egy széles mosollyal. Felálltam a kanapéról, majd Bent követve - ha úgyis ragaszkodott hozzá, hogy tegezzem, akkor már így fogom hívni - bementem a szobába és becsuktam magam mögött az ajtót. Ez a hely sokkal kellemesebb volt, mint a váróterem. A fal és a padlót borító szőnyeg ugyanolyan volt, mint odakint, de a bútorzat sokkal ízlésesebb volt. Két, sötétbarna színű fotel állt egymással szemben, s Ben az ajtótól távolabbikban foglalt helyet, úgyhogy én az azzal szemben levőre ültem.
- Szóval, Georgie... - kezdett bele, miközben egy kezében levő papírt olvasgatott - A szüleid szerint te azt állítod, hogy néha mikor megérintesz másokat, velük kapcsolatos dolgokat látsz. Így van? - kérdezte, majd tekintete a papírról kérdőn rám vándorolt.
- Igen. És nem csak állítom, hanem tényleg így van. Nem vagyok bolond, mert láttam amit láttam és ezt senki nem változtathatja meg. - feleltem, majd idegesen helyezkedni kezdtem a fotelben. Már most nem tetszett ez a helyzet, pedig még csak alig kezdődött el.
- Értem, értem... - bólogatott, miközben kezébe vett egy egész köteg papírt és azokat kezdte el lapozgatni. Nagyjából fél percig volt még velük elfoglalva, mire végül letette őket a köztünk levő dohányzóasztalra, majd hátradőlt és rám nézett.
- Mikor kezdődtek ezek a... látomásaid? - kérdezte ismét, majd olyan tekintettel nézett a szemembe, hogy muszáj volt másfelé vinnem a tekintetem. Komolyan, úgy bámult, mintha a lelkem minden egyes titkát ki szeretné vesézni. Valószínűleg ezt is tervezi, mivel mégis csak pszichológus.
- Nagyjából öt éves koromban. Akkor még csak azt hittem képzelődök, de később rájöttem, hogy amiket látok, logikusnak és valóságosnak tűnnek. Mintha belelátnék az emberek múltjába. Pár hónappal ezelőtt pedig már nem bírtam titokban tartani, ezért elmondtam a szüleimnek. De ezek szerint nem kellett volna. - fejeztem be és tekintetemet ismét rá szegeztem. Elgondolkozva nézett maga elé, majd kis idő múlva rám nézett.
- Igen nagy a képzelőerőd, de ha belegondolsz, a bolondsá...
- Nem vagyok bolond! - vágtam bele idegesen a szavába. Utálom, ha valaki bolondnak hív, mert nem vagyok az. Mégis hogyan bizonyítsam be másoknak?
Ben fejcsóválva felállt, majd lassan odasétált hozzám, leguggolt elém és mélyen a szemembe nézett, hogy még csak esélyem se legyen elkerülni a tekintetét. Szemem sarkából közben láttam, hogy kezeit a fotel két kartámlájára helyezi.
- Szeretném ha most megérintenél, és elmondanád, mit látsz. - szólalt meg. Meglepődtem a kérésén, de toleráltam, hogy nem hívta fel rögtön a diliházat, hanem adott egy esélyt, hátha igazat mondok. Az eddig ölemben tartott kezeimet lassan az övéire tettem, majd vártam, mikor jelennek meg előttem a képek. Nem is kellett olyan sokáig várakoznom, mert pár másodperc alatt nem láttam semmi mást, csak emlékképeket a férfi múltjából. A gyerekkora és a tinédzserkora viszonylag hamar leforgott előttem, viszont egy idő után pár emléket részletesebben láttam. Mindegyikben fiatal nők szerepeltek, de nem akárhogyan. Ben mindegyikőjükkel szexuálisan érintkezett, majd... az arcuk. Nem volt már bőr az arcukon. Egyszerűen nem hittem el, amit láttam. S miközben a borzasztó emlékképek forogtak le előttem, hirtelen érezni keztem, amint Ben kezei végigsimítanak a karomon egészen a vállamig, s mintha éreztem volna a lehelletét a nyakamon. Amilyen gyorsan csak lehetett, ellöktem őt magamtól, majd felálltam a fotelből és hátrálni kezdtem. Azonban pont mielőtt ellöktem volna, láttam egy utolsó emlékképet. Egy nő feküdt a padlón, vérben áztatva, Ben pedig fájdalmasan, elkeseredetten sírt. Azt kívántam, hogy bárcsak megint átélné azt a fájdalmat, amit akkor.
Rohantam is volna ki az ajtón, amikor megláttam, hogy arckifejezése elváltozott és elkerekedett szemekkel nézett maga elé. Fejét két keze közé fogta, majd térdre rogyott és elsírta magát. Egy idő után könnyben áztatott arccal nézett rám és fájdalmat, valamint dühöt lehetett róla leolvasni. Pillanatok alatt felállt és odajött hozzám, majd vállamnál fogva a falnak szorított.
Szinte halálra voltam rémülve a hirtelen hangulatváltozásai és agressziója miatt. Szemeiből csak úgy lövellte felém azt a megannyi gyűlöletet.
- Hogy csinálod ezt? Hogy csinálod ezt?! És honnan tudsz a feleségemről?! - kérdezte üvöltve és teljes erőből megrázott a vállamnál fogva. Egyre jobban kezdtem megrémülni, már annyira, hogy azt hittem, itt helyben agyonver. Cselekedni akartam, ezért egy nagy lendülettel a lábai közé rúgtam és kihasználva pillanatnyi gyengeségét, kirohantam a szobából.

felhasználó