Raven Darkholme

| raven darkholme | 22 | jennifer lawrence | bosszúálló |

I don't want hiding in my whole life

adatok

Név: Raven Erin Darkholme • Mystique
Szül. hely és idő: New York, USA • 1990. november 6.
Csoport: bosszúálló
Különleges képesség(ek): képes vagyok tetszőlegesen változtatni a külsőmet
P.b.: Jennifer Lawrence

Jellemzés

Külső jellemvonások: Lehetek akárki. Lehetek az édesanyád mosolya, a szomszéd bácsi intése, az osztálytársad kezének nyoma az arcodon. Lehetek a barátnőd édesen parázsló csókja, vagy a főnököd szigorú pillantása. Lehetek valakid, akit már rég elvesztettél. Vagy valaki, akit sosem kaphatsz meg. És lehetek olyan, mint Te. A megszólalásig olyan, mint Te.
De akkor ki vagyok én valójában? Én vagyok Mystique, kék bőrrel, vörös hajjal, aranyként csillogó szemekkel. Én vagyok Raven Erin Darkholme szőkén, üdén, sugárzó mosollyal a szám szegletében. Lehetek az, aki meghatároz - vagy valaki más, aki már a puszta jelenlétével is képes elpusztítani. Lehetek különleges. Lehetek észrevétlen. Lehetek minden. És lehetek semmi.
Tehát ki vagyok én? Mond meg inkább Te.


Belső jellemvonások: Raven a fizika törvényeinek legfeltűnőbb megcsúfolása. Mutáns, légy büszke! Hiába mondom neki, ne szégyellje magát - valamiért nagyon nehezen mer kibújni a csigaházból, pedig általában egyáltalán nem lehet őt szemérmességgel, vagy lámpalázzal vádolni. Néha olyan, mint mindenki más, és mikor ennek a tudatába kerül, egyszerűen ragyog. Gyakran még engem is meggyőz a maga igazáról, nagyon könnyen a hatása alá von mindenkit a kedvességével, az őszinteségével, a hamisítatlan nyíltságával. Bátor, tele van tűzzel és igazságérzettel.Bárki bármit mondjon, a húgom igazán különleges, és nem csupán a külseje miatt! A külső egy adottság. Egy mutáció; nem betegség, de elég ahhoz, hogy mások rendellenségnek bélyegezzék és rettegjenek tőle. Pedig Raven nem tehet erről, és aki az általában viselt arcát, a szőke, kacérmosolyú, örökké vidám fiatal nőt látja az mind elismeréssel vélekedik róla. Nem szereti, ha ezt hangoztatom, viszont nagyon sokszor nem bírok vele, állandóan csapong, nehezen marad meg a társadalom keretei, a meghozott szabályok közt, és sokszor bajba keveri önmagát, mégsem figyel fel a veszélyre. Elintézi egy rezignált vállvonással, hiszen neki úgyis mindegy. Maradjunk annyiban, hogy hiába pörög elemes nyusziként, nem sűrűn reagálja túl az életveszélyes szituációkat sem...
Ettől függetlenül a legutolsó jelző, amit rá használnék a "nyugodt", pedig attól tartok, én mindenki másnál jobban ismerem. Raven nagyon hirtelen haragú, enm szokta megválogatni a szavait, és az igazát foggal-körömmel megvédi, még akkor is, ha valami teljesen banális hülyeségről van szó, aminek az ellenkezőjét már százszor bebizonyítottam! Akkor sem hallgat rám, mert makacs, önfejű és úgy gondolja, a maga huszonkét évével már mindent pontosan tud a világról! Könnyen belemegy bármibe, a kalandokba általában fejest ugrik, nehezen tudom visszafogni - vagy éppen sehogy, bár néhány éve még tartott a fejmosásomtól. Kettőnk közül én vagyok az érettebb, megfontoltabb, viszont Ő az - és ezt most az egyszer ismerem be nyílt színen, Raven! - akiben több a tettvágy. Akit az emberek általában megszeretnek. Néha úgy gondolom, érzelmileg fejlettebb nálam... de csak néha! És ha mindahányszor beverte volna a fejét, ahányszor önhibájából falnak ment, már nem lenne mit a nyakán tartani!
( Charles Xavier véleménye)

Kérdöív

5 dolog, amit szeret:
• Erik - alias Magneto. Nem is tudom, mit mondjak... már úgy értem, Ő az egyetlen olyan élőlény a Földön, aki képes elfogadni és szeretni úgy, ahogy vagyok, amilyen vagyok. Sosem kért, hogy változzam meg. Én sem kérném Őt erre soha, hiszen egy kapcsolatban nem adnak a felek egymásnak ultimátumot.
• Charles - a bátyám. Nem vér szerinti testvérem, azonban hatéves korom óta vele élek, és ezért méltán nevezhetem a rokonomnak. Charles a biztonságot, az otthont jelenti számomra, mióta azon az esős októberi éjszakán a konyhájukban átalakultam az édesanyjából önmagammá. Ezt leszámítva pedig ő a leglojálisabb, legtürelmesebb, legigazságosabb ember, akit ismerek. S bár a kapcsolatunk során néha még többet érzek iránta, azért mi valóban testvérek vagyunk - jóban, rosszban. Még akkor is, ha nehezen fogadja el a viselkedésemet...
• forró fürdő - leginkább azért, mert lenyugtat, akármilyen ideges vagy fáradt legyek is éppen.
• kaland - hiszen az élet mi lenne kalandok nélkül?
• veszély - lásd a "kaland" szónál!
• szilvás csokoládé - az egyetlen olyan édesség, amit egy nyolcfogásos vacsora után is képes lennék magamba tömni. Forgathatod a szemed, de én legalább nem fojtom el!
• eső - de csak akkor, ha nem vagyok az utcán éppen a zivatar idején. Szeretem, ahogy a vízcseppek végigcsorognak az ablakon, ahogy az utcán hömpölyög az áradat, ahogy a villámok megfestik az égbolt tündöklő sötétjét. Én is ilyen villám akarok lenni. Vakító, könnyed, de erőteljes és szabad.
• akváriumok - gyakran órákig bírok álldogálni előttük, bámulom az úszkáló halak színpompás raját; csak gyönyörködöm. Csöndben, amiért Charles igen hálás szokott lenni.
5 dolog, amit nem szeret:
• szabályok
• ha az egyszerű emberek ujjal mutogatnak rám, kiközösítenek, esetleg megtaposnak
• Charles sokszor zsémbes, pacifista gondolkodása
• rekkenő hőség
• túlságosan sós ételek
• Hawaii
• síelni - leginkább azért, mert sosem tanultam meg. Az életemből mindig hiányzott az affinitás ezen a téren.
Gyengeségek: Nem szeretem, ha rejtőzködnöm kell, ha szabályok közé szorítanak, vagy ha manipulálni próbálnak szellemileg. Az ilyen helyzetekben általában erőszakosabban és egyre feszültebben próbálom megtalálni a kiutat, ami sem nekem, sem a környezetemnek nem válik a javára.
Erősségek: Szokatlan, éles helyzetekben nagyon gyorsan reagálok, engem nem könnyen lehet meglepni, mivel általában én vagyok az, aki a nem várt meglepetést okozza a mutációmnak köszönhetően. Ezen kívül erősségemnek tekintem, hogy nem lehet csak úgy összeroppantani engem, mint holmi nádszálat, és bárkinek az arcára mosolyt bírok varázsolni a folyamatos pörgésemmel. Charles szerint gyakran olyan vagyok, mint egy elemes nyuszi... haha, nagyon vicces!

Történet

- Na? Mit gondolsz? - kérdem végül szónoklatom zárásaként, mintegy jelezve ezzel Charlesnak, hogy beszélhet. Itt az idő, ne kímélj! Úgy sem győzhet meg az ellenkezőjéről, bár ezt talán már ő is pontosan tudja. A szótlansága is ezt igazolja, mivel bátyám hosszan, az állát tenyerébe támasztva bámul rám, szinte látom, ahogy az agyában - abban az intelligens szerkezetben - kattognak a fogaskerekek. A szavakat ízlelgeti, talán már épp azon gondolkodik, azt tervezgeti, mivel álljon elő, mivel győzzön meg a döntésem helytelenségéről, vagy egyáltalán mondjon-e bármit is.
- Raven, szerintem ezt Te nem gondoltad át megfelelően. Sosem volt szokásod csak úgy embereket menteni, ez... - kezdi végül kihúzva magát ültében, ezzel a jovális, ám mindent jobban tudó fiútestvér szerepét magára öltve, én pedig ösztönösen szemforgatással szakítom félbe. Hát persze, hogy nem gondoltam át! Hiszen ismer, akkor mennek a dolgok a legjobban, ha nem görcsölök rájuk, ha az ösztöneim szerint cselekszem. Ő "X-professzor" - ezért a becenévért máig számolni akar velem -, az Ő dolga helyesen, minden érvet megvizsgálva dönteni. Én vagyok az özönvíz, a futótűz. Nekem nincs szükségem tervezgetésre, anélkül is tökéletesen elboldogulok.
- Kérlek, ne nézz rám így, Raven! Gyerekes a viselkedésed; hiszen Te kérted ki a véleményemet. És én úgy vélem, ez nem jó ötlet - jelenti ki Charles megmásíthatatlanul, a homloka ráncokba szalad.
- Nem is az emberek miatt csinálnám, hidd el! - vágok vissza igyekezvén elkerülni egy durcás kislány szájrángását, ami makacsul próbál kitörni belőlem. Éppen ezért veszem fel hirtelen az előttem ülő fiatalember alakját, aki erre épp azzal a lemondó szemforgatással felel, mint amit nekem szóvá tett az imént.
- Látod éppen erről beszélek! Nem érdekelnek az emberek, nem érdekel a sorsuk, ha megmenthetsz valaki mást, aki fontosabb számodra! És most hagyd ezt abba, mert nagyon rossz magamnak ellenérvelni! - a hangja inkább parancsoló, mint kérő, én azonban egy halk nevetéssel fűszerezve engedelmesen fölveszem a hétköznapi külsőmet, nevezetesen azt a Raven Darkholme-t, akinek szőke haját már messziről ismeri az egész város.
- Miért, talán jobban örülnél, ha egyszer éles helyzetben veszni hagynálak egy utasszállító repülő miatt? Tudod, hogy úgysem tenném! Vagy számodra ezt jelenti kettőnk kapcsolata? Feláldozható vagyok?! - kérdem olyan magasra sikló hangtartományban, amit már a denevérek is megirigyelhetnének, Charles azonban higgadtan kezeli a kirohanásomat. Mint általában - túlságosan higgadtan.
- Ne forgasd ki a szavaimat, hiszen Te is tudod, hogy sosem hagynálak magadra - vágja rá azonnal, mire egy vesébe látó, kutakodó pillantást kap feleletül.
- De elgondolkodnál azon, kit ments meg előbb! - vetem ellen haragosan, méltatlankodástól terhes hangon. Amikor ezt a beszélgetést előre elképzeltem, biztosan nem így jelent meg előttem... a gondolataim planétáján valamiért mindig nyugodtabb vagyok, mint azt a valóságban visszatükröződni látom.
- Nem ez a lényeg, hanem az ötleted! Mondj legalább egy okot, amiért bosszúálló akarsz lenni!
Ezen elgondolkodom, s így, a szám szélét rágcsálva egy hosszú pillanatra ismét gyermeknek érzem magam. Nem tudom, miért akarnék a csapat tagja lenni. Talán mert magányos vagyok. A mutánsok szövetsége ugyan erős kötelék, viszont nincs nevünk, nincsenek kalandjaink. Az emberek nem felnéznek ránk a hősiességünk, az önfeláldozásunk miatt, hanem megvetnek, mert nem ismernek. A bosszúállók élete talán más... nekik nem kell bujkálniuk, sötétben rejtőzködniük a világ árgus szemei elől!
- Erik megérti - suttogom végül, mire Charles egy "már-csak-ez-hiányzott" típusú pillantást lő felém. Remek.
- Eriknek rengeteg seb tátong a szívén, amit nehéz behegeszteni; valószínűleg a kockázat tetszik neki ebben az egész őrültségben. - Charles fejcsóválva könyököl ismét a térdére, mint holmi jól megfizetett, vérlázítóan elegáns és szakavatott pszihológus, aki valami súlyos beteg páciensét próbálja meggyőzni arról, hogy ha a huszadik emeletről kiugrik nem fog csokitojássá változni a levegőben.
- Ő miért érti meg jobban a motivációmat, mint Te? - kérdem élesen.
- Azért, mert Ő nem ismer úgy, mint én! Raven, nem szereted a korlátokat, a bosszúállók pedig nyilván nem kényük-kedvük szerint ugrálnak. Ez a munka nem veszélytelen, és még nagyon tapasztalatlan vagy! - szól halkan, finoman megnyomva az utolsó három szót, mire bennem fellángol a düh. Tapasztalatlan? Én?
- Majd meglátjuk - vetem még oda, azzal könnyedén fölállok, és kilépek a könyvtárszoba ajtaján. Charles nem érti... nem érti mennyire szeretném, hogy az emberek ne üldözzenek. Hogy ne valami bestiális torzszülöttként tekintsenek rám. Mutáns, légy büszke! És én az is vagyok. Mostantól.

felhasználó