Anise Morgen

| Anise Morgen | 23 év | Holland Roden | ellenség |

" ...ez nem őrület, ez szerelem... "

adatok

Név: Anise Morgan
Szül. hely és idő: USA, New York - 1989, Május, 16
Csoport: ellenségek
Különleges képesség(ek): Az emberek érzelmeire tudok hatni, bár gyökeresen megváltoztatni nem tudom őket, inkább csak felerősíteni a mélyen rejtett, titkolt érzelmeket. Valamint kicsit furcsa hatással van rám a tűz, vagy én vagyok furcsa hatással rá? Nehéz megmondani, a lényeg, hogy ha láng van a közelemben, és kellőképpen dühös, vagy szomorú vagyok, akkor el tudok játszadozni vele, tudom irányítani, azonban magamtól tüzet gyújtani képtelen vagyok. Valamint teljesen nyugodtan sem tudom használni ezt a képességemet, teljesen az érzelmeimhez kötődik. Legnagyobb sajnálatomra..
P.b.: Holland Roden

Jellemzés

Külső jellemvonások: Vöröses szőke, úgymond eperszőke hajam van. Nem nőttem túl magasra, mindössze 160 cm vagyok, de ezt, ha éppen olyan hangulatban vagyok, magas sarkú cipőkkel orvoslom. Szemem barna, enyhén zöldes árnyalattal, de állítólag, ha dühös vagyok, elég sötét árnyalatú lesz. Mostanában elég gyakran vagyok dühös… Kissé romantikusan öltözködöm, szoknyák, finom búzok, amik jellemeznek. Rendkívül nőiesnek és törékenynek tűnök.


Belső jellemvonások: Bár külsöm egy kedves, dédelgetnivaló lányról árulkodik, belül kemény vagyok. Vagy csak szeretném azt hinni magamról. Az utóbbi időben kicsit labilis lettem, hála annak a balesetnek, meg talán neki… Igen, szerelmes vagyok, és pont belé. Mondjuk hát ki, Lokiba.

Kérdöív

5 dolog, amit szeret: 1. Loki. 2. Tavasz. 3. Neszesszer. 4. Eper. 5. Rózsa
5 dolog, amit nem szeret: 1. Thor. 2. A Bosszúállók. 3. Bunkó férfiak. 4. Eső. 5. Kosz, piszok
Gyengeségek: Legnagyobb gyengeségem, mi más, vagyis ki más lehetne, mint Loki maga. Ha csak hallok róla, az érzelmek magukkal ragadnak. És persze, csak rossz értelemben hallok róla. Hiszen ő volt a nagy ellenség, aki ellen a hős Bosszúállók kiálltak, és megmentették a világot. Borsódzik a hátam, ha rágondolok… Nem vagyok nagy barátságban a vízzel sem. Persze kicsit tágabb értelemben, nagyobb tömegben. Mivel a tüzet vagyok képes valamennyire irányítani, így a víz nem túl nagy barátom. Ezért nem érzem túl komfortosan magam víztározók, tavak, folyók közelében, de különösebb gondot nem jelentenek, nem irtózom a víztől.
Erősségek:Valljuk be, hogy az a típusú lány vagyok, akit mindenki a külsejéről ítél meg. Nem is vagyok ellenére a dolognak, sokszor kihasználom a dolgot, és az erőm nélkül is manipulálom az embereket, főleg a férfiakat. Megjátszom a butuska kislányt, és az ujjam köré csavarom őket. Nem is sejtik, hogy agyam is van, nem is akármilyen. Több hallott nyelvet is „beszélek”, értek. Valamint a mitológia is az erősségem, különösen a skandináv.

Történet

Apai nagyszüleim még Írországból vándoroltak ki Amerikába. Nagymama nagyon sok mitikus történetet mesélt még gyerekkoromban, majd a nagypapa a kezembe nyomott egy könyvet, amiben a világ mítoszai voltak összefoglalva röviden. Ez a könyv és a nagymama meséi pecsételték meg talán a sorsomat.
Amúgy rendes, középosztálybeli életet élő szüleim a lehető legjobb taníttatásban részesítettek, annak ellenére, hogy nem járattak drága és flancos magániskolákba. Inkább hagyták, hogy kiéljem az ősi nyelvek és történetek iránti szenvedélyemet. Bár lehet, hogy nem kellett volna. Már kislánykoromban beszippantott a skandináv mitológia. Nem tudom, miért, de valahogy sokkal jobban vonzott, és hihetőbbnek tűnt számomra, mint a keresztény vallások.
Emlékszem, mikor Thor először megjelent a Földön, itt Midgardon, csak annyit tudtam mondani a szüleimnek, hogy én megmondtam. Mindezt persze egy fura mosoly kíséretében. Ahogy egyre jobban belemélyedtem a Kilenc Világ, és az istenek tanulmányozásába, egyre inkább kezdett kivilágosodni bennem valami. Valami egészen furcsa dolog. Nem a jó, és dicső isteneket szerettem meg, hanem Lokit. Lokit, akit eldobtak igazi szülei, Lokit, akit Odin elragadott, ellopott akár egy csecsebecsét, azt a Lokit, akinek összetört a szíve, mikor kiderült, hogy a szülei, a testvére nem is igazi vére, hanem a legnagyobb ellenségük gyermeke. Lokit zártam a szívembe, az asgardi istent, akinek hazudtak, akit elárultak.
És ez napról napra csak nőtt és nőtt bennem, egyre inkább elhatalmasodott rajtam az érzés, amit nem mertem megnevezni. Egészen addig, amíg az ablakom előtt el nem suhant ő maga. Az ablakra tapadtam, és le sem bírtam venni a szemem arról, ami az épületek között történt, és az égi csatáról. Kiszaladtam az utcára, de én nem a pánik miatt, hanem azért, hogy közelebbről is megnézhessem, hogy mi történik. Vagyis inkább azért, hogy közelebbről is megnézhessem Lokit. Tudtam, hogy pont olyan lesz, akár a képzeletemben, és nem tévedtem. Egészen közel értem a Stark toronyhoz, sokak szerint, akik láttak, megszállottként mentem előre, nem törődve azzal, hogy innen egy pár tégla, amonnan egy Chitauri harcos esett mellém holtan. Végül már a torony tövében voltam, mikor a tesseractból kihúzták Loki jogarát. Akkor volt egy erős energialökés…
Elájultam, már csak a kórházban tértem magamhoz, és szüleim aggódó tekintete fogadott. Bizonygattam, hogy nincs semmi bajom, de nem hittek nekem, még az orvosnak sem, és ragaszkodtak hozzá, hogy költözzek vissza egy rövid időre hozzájuk. Hiába ellenkeztem, hogy a kis lakásom közelebb van a főiskolához, ők nem engedtek, és én végül belementem. Egy hét után vissza is cuccoltam a lakásomba, ugyanis valahogy sikerült hatni rájuk.
Először magam sem értettem, de aztán egyre világosabb lett előttem, hogy én okozom a veszekedéseket anyám és apám között. Ezután már szánt szándékkal próbálgattam magam. Egy csoport társam irántam táplált, ám alaposan rejtegetett érzelmeit hoztam a felszínre, aztán egy másik srác vallott szerelmet nekem köszönhetően, a férfi professzorunknak. De nem csak a jót tudom előhozni másokból. Ami számomra is ijesztő volt, az pár nappal ezelőtt történt. Egy lány, Amy klausztrofóbiáját sikerült a liftben már-már őrületig fokozni. Nem is sejtettem, hogy ilyesmire is képes lehetek. Egyre erősebb lett bennem a vágy, hogy kitapasztaljam, mire vagyok képes.
A tűz. Ez igazán furcsa dolog. Valami különös vonzódás mindig volt bennem a tűz iránt. Már gyerekkoromban is, miközben Nagymama mesélt nekem, én vagy a kandallóba vagy egy gyertya lángjába néztem, és elképzeltem, ahogy a lángokban megelevenednek előttem a képek, a történetek. Meg mertem volna esküdni rá, hogy meg is történt, hogy a kis lángnyelveket kedvem szerint alakítottam. Aztán ki tudja. Arra, hogy erre valóban képes vagyok, csak Loki legyőzése után jöttem rá. Végignéztem, pontosabban leskelődtem. Láttam, ahogy Thor láncra verve vitte, mint egy kutyát. Láttam a maszkot az arcán, amivel csak jobban megalázta az ő hőn szeretett testvérét. Persze. Thor és a szeretet…
Az az érzés, amit akkor éreztem, még most is, elég hosszú idő után hatással van rám, hát még mikor egészen friss volt az élmény. Egy este nem volt kedvem lámpát kapcsolni, néhány gyertyát gyújtottam inkább, és azzal csináltam leheletnyi fényt a lakásban. Azt hittem, ha nyugodt hangulatot csinálok, én magam is lehiggadok kicsit. De nem ért semmit. Amikor lehunytam a szemem, magam előtt láttam újból és újból azt a jelenetet és Lokit. Egyre dühösebb és elkeseredettebb lettem. És ahogy ezek az érzelmek egyre nőttek bennem, néhány lángnyelv megemelkedett a gyertyák hegyéről. Halálra kellett volna rémülnöm ettől, de valahogy mégsem. Valahogy megnyugtatott a dolog. El is mosolyodtam, azzal a bizonyos kicsit furcsa mosollyal. Mára már mozgatni is tudom őket, de még nem úgy, ahogy szeretném. Arra vágyom, hogy majd egyszer úgy irányíthassam a tüzet, ahogy kedvem tartja.
Így hónapokkal a nagy csata, és Loki rabsorba taszítása óta én csak emésztem magam, és próbálgatom az erőimet. Itt állok, 23 évesen, és a szívem egy olyan valakié, aki még engem sosem látott, akit csak a legendákból ismerek, és még csak nem is ember. És ez akkora szomorúsággal és dühvel tölt el, hogy néha még magamtól is megijedek.

felhasználó