Matthew Holmes ~ the animaniac

| Matthew Holmes | 27 | Jared Padalecki | szuperhősök |

Alkoholista az, aki annyit iszik, mint mi, csak ellenszenves.

adatok

Név: Matthew Hamish Holmes
Szül. hely és idő: Lawrence, Kansas - 1985., január 20.
Csoport: szuperhősök.
Különleges képesség(ek): Mások tudatába való beférkőzés, tudoood, mint Yamanaka Ino képessége a Narutóból! Ja... hogy ti nem néztek animét. Értem.
P.b.: Jared Padalecki

Jellemzés

Külső jellemvonások: Most eléd állok és végignézhetsz rajtam. Adott egy magasság, körülbelül 185 cm, a súlyom hatezer pecsétes titok, tudom, úgy viselkedek, mint egy nő, de akkor is háklis vagyok a súlyom fitogtatására. A hajam jó erős barna, na jó.. kicsit talán szőkés is, csomóan ezzel jönnek, hogy "Matt, te annyira szőke vagy, hogy az már fáj." Hát akkor legyen igazuk! Nos tehát, szőkés-barna haj, a szemem sokak szerint szürkés, néha kék. Sosem magamat stírölöm a tükörben, nem szokásom. Néha-néha van egy kis sörpocakom, amikor csapok egy görbe estét a nem túl bő haveri társaságommal. A hajamról még annyit, hogy kicsit hullámos, nem szeretem sünitüskésre vágni, mert így tényleg rám fogják, hogy ott egy sün... tarkómig ér, és ha hetekig elhanyagolom magam (volt már olyan), lenő a vállamig. Az arcom icipicit szögletes, bal oldalt a szám alatt egy kis anyajegy díszeleg, amit a nők gyakran a szexepilemként jellemeznek. Na ilyenkor szoktam hisztérikusan röhögni. Rendszeres aikido-zásaimnak köszönhetően megfelelően izmos vagyok; tehát, ha valaki belém köt egy sötét sikátorban, az számolhat azzal, hogy egy darabig szopránhangon énekel majd, ha egyáltalán kivánszorog az utcára két lábon. A ruháim elég változatlanok, fekete feketével, bőrkabát, farmernadrág, fekete sportcipő, és ha már rongyosra hordtam, akkor néha tornacipőre váltok. Nem szoktak divatmajomként jellemezni engem, ugyanis én a saját fejem után megyek és azt hordok, ami jólesik. Bár az egyetemen párszor megkövetelik, hogy jelenjek meg szmokingban (olyankor közröhej tárgya vagyok), és parádézhatok fél napon keresztül. Szoktam neki örülni. A bal csuklómon egy bőr csuklószorító feszít, a gyűrűsujjamon egy nemesacél gyűrű sárkánymintával. Tök csinos darab, egy aluljáróban vettem. A bal lábszáramon viszont sebhely húzódik, még anno egy kutyatámadásból eredeztethető.


Belső jellemvonások: Mások szerint egy mániákus őrült, akinek leginkább a vigyorgóban a helye, nem pedig az egyetemen. Ilyenkor vállat vonok és tök nyugodtan, fütyörészve elhagyom a helyszínt. Ha saját magamat jellemezném, akkor csak annyit mondanék, hogy nehéz kihozni a sodromból, birkatürelmű vagyok, és csak akkor kattanok be, ha már hatodszorra tekerem vissza az animét, hogy végre megérthessem, mit mond Kirito a Sword Art Online-ból, mert annyira nem képes a mellettem álló emberke befogni a csőrét. NA, ilyenkor van az, hogy felpattanok, elviharzok szigszalagért és beragasztom a zavarótényező lepénylesőjét. Csak akkor válok dühöngő, habzó szájú őrültté, ha nem hagynak békén animelesés közben. Ja, meg ha aludni se hagynak. Se tanulni. Amúgy átlagban szeretek viccelődni, szinte semmit nem tudok komolyan venni, mindenből poént csinálok. Ja, és ennek az egész dolognak a pikantériája, hogy picit paranoiás vagyok. Nem szeretem a kutyákat, és ha látok akár egy uszkárt is, a mellettem álló/sétáló ember nyakába ugrok és visítva közlöm vele, hogy vigyen el valahová messzire attól a dögtől. Tipikus otthonülő emberke vagyok, ha tehetem, tanulás után letelepszem az ágyamra, magam elé rántom a laptopomat és nézem az animéimet, illetve kedvenc sorozataimat. És talán... kicsit perverz is vagyok, mocskos a fantáziám...

Kérdöív

5 dolog, amit szeret: anime (naná);; kedvenc sorozatai;; sör;; olvasás;; marhulás;; barátaival való lógás;; viccelődés;; alvás;; aikido;; rajzolás.
5 dolog, amit nem szeret: KUTYÁK;; ha korán (fél tíz előtt) felébresztik;; ha a kedvenc főszereplője meghal animében/sorozatban;; rosszízű sör;; bor;; megfázás (olyankor nem hall rendesen) ;; besül a különleges képessége;; professzor gyakran rákacsintgat (meleg a drága).
Erősségek: maratoni alvás (megjegyz.: egyszer átaludtam a hétfőt!!!!);; a különleges képessége;; ismerkedés (minden értelemben);; rajzolás;; a fegyverekkel való bánás.

Történet

Hétvége volt, amit szokásosan otthon töltöttem - egyedül. Kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén, vastag pokrócba burkolózva, finom sör a bal, egy tál chips pedig a jobb mancsomban. Persze így nem tudtam bekapcsolni a tévét, pedig a kedvenc sorozatom ment épp.
Lemaradok az elejéről!
Lábammal valahogy elértem a tévét, bekapcsoltam és felcsillanó szemmel néztem a doktor House-t(ne röhögj ki.). Picit még ügyeskedtem a lábujjammal, hogy feltekerhessem a hangerőt, de csak az lett az eredménye, hogy lecsúsztam a kanapéról, a sörös üveg elgurult, a chips kiszóródott a földre, nekem pedig takarítanom kellett. Morogva ragadtam meg a porszívót, és bedugtam, bekapcsoltam, de aztán egy idő után a csőre támaszkodva néztem az aktuális epizódot, bár nem hallottam semmit a zúgástól. Sebaj, tudok szájról olvasni!
Miután vége lett a résznek, lekapcsoltam a porszívót (előtte befejeztem a felszívást), majd elpakoltam. Ekkor hallottam meg a kaparászást az ajtómon. A vér is meghűlt bennem. Éreztem, ahogy lefehéredek, a vér kifut az arcomból. Remegő tagokkal közeledtem az ajtó felé, a kaparászás pedig erősödött és halk, monoton morgás társult hozzá. Tudtam, mi az, de ki akartam deríteni, hogy mégis miért akar bejönni a házamba éjnek idején. Mondjuk, jó, megértem, odakint csak úgy repkednek a mínuszok, meg minden, de miért pont az én házamba?! Félve rákulcsoltam a kilincsre az ujjaimat és lassan kinyitottam az ajtót. Feleslegesnek tartottam a zárat, elvileg ez biztonságos környék. Amint nyílt az ajtó, egy hatalmas sötét folt vetődött rám, elemi erővel döntött le a lábamról. Mellkasa mélyéről vad, éteri morgás tört fel, ami megriasztott. Ösztönszerűen nyomtam két karomat a valami torkának és mellkasának, hogy távol tartsam csattogó fogait a torkomtól. A vad morgás hamarosan bömböléssé torzult, ahogy kezdett türelmetlen lenni. Egy kutya volt. Valószínűleg veszett. Erről eszembe jutott a Cujo című könyv, és egyből pánikba estem. Az állat valószínűleg veszett volt, mert a szoba félhomályában is láttam, ahogy a szeme vészjóslóan vöröslik, a pofájából csöpög a habos nyál. A feje csupa seb volt, és veszettül kapkodott a torkomhoz, hogy felszakítsa. Sikerült annyi erőt összeszednem magamban, hogy lelökhessem az állatot. Miután megszabadultam a súlytól, azonnal talpra álltam és a kezem ügyébe eső első tárgyat felkaptam, ami történetesen egy asztali lámpa volt. Erősen megmarkoltam és lesújtottam vele a támadó kutya fejére. A test hangosan puffanva elterült a földön, én pedig lesokkolva álltam fölötte.
Hiba volt, jut eszembe egyre gyakrabban manapság. Addig kellett volna ütnöm, amíg látom, hogy mozog, hogy lélegzik, hogy emelkedik-süllyed az oldala. De nem. Álltam fölötte és a rémülettől zihálva vártam, néztem, hogy újra támad-e. Támadt. A bal lábszáramba harapott, olyan gyorsan lendült, hogy elmosódott foltnak látszódott csupán. Vérvirág nyílt a melegítőalsóm szárán, felszakadt, ahogy a bőröm is, a húsommal egyetemben - csontig harapta a kutya. A fájdalomtól ordítottam, összeroskadtam, és vártam, hogy újra leterítsen és megöljön. Hatalmas dörrenést hallottam. Egyből levágtam, hogy ez egy vadászpuska volt. Félve pillantottam fel, a fájdalomtól reszkettem, hang egy szál se jött ki a torkomon. Némán tátogtam el a szomszédom nevét.
- Azonnal megyünk a kórházba. - jelentette ki, eldobta a fegyvert és átlépve a kutya teteme fölött letérdelt hozzám, a karjaiba kapott és kicipelt a kocsijához. Elájultam a mérhetetlen fájdalomtól.
A kórházban ébredtem fel, bekötözött lábbal, kábán. A szomszéd aggódva ült az ágyam mellett, és hallgatta, amit a nővér hadar neki. Aztán a férfi rám nézett.
- A kutya veszett volt, és valószínű te is megkaptad. Rengeteg idő, mire egyáltalán ki tudják belőled iktatni azt a vírust.
- M-meg fogok... halni? - kérdeztem remegő hangon. Elöntött a félelem. És a fájdalom lassan éledezett a lábamban - valószínűleg kezdett elmúlni a fájdalomcsillapító hatása.
- Megvan rá az esély. - mondta, lehajtotta a fejét. A kétségbeeséstől könnyek szúrták a szemem. Persze megálltam a sírást. Aggodalmasan tekintettem körbe, majd mikor megérkezett az ápoló, és a majd' félcenti vastagságú tűt beledöfte a karomba, összeszorított fogakkal felnyögtem.
- Ez csak szuri, ne hisztizzen, uram! - szólt rám a nő dorgálón. Majdnem mondtam valamit. Kiengedtem ökölbe szorult kezeimet, és remegőn kifújtam a levegőt.
- Az első veszettség elleni adagom, igaz? - kérdeztem, mire a nővérke bólintott.

felhasználó